A reggel nagyon nehezen indult, tele indulattal, és egy kis szerelemmel.
Kezdem az elején, úgy talán jobban megértitek.
Louis volt az első aki felkelt, ez talán annak köszönhető, hogy ő egy külön szobába ment aludni, és még jó korán. Vagyis a többiekhez képest korán. Valamint annak is, hogy nem feküdt senki rajta, mellette, alatta. A reggeli kávéját iszogatta, miközben a telefonját nyomkodta. Olvasgatott pár rajongói üzenetet, amit érdekesnek talált arra még válaszolt is. Bekedvencelt pár tweet-et twitter ahogy az elő van írva. Ez az, amit mindegyikőjüknek meg kell tennie hetente legalább egyszer. Ez is a szerződésük része, mint nagyon sok más dolog is. Még pár kapcsolat is az.
Ebben a világban minden mű. Kapcsolatok, barátságok, mosolyok, hajszínek, mellek, fenekek, hangok, arcok. Már megtanulták, hogy semmiben nem szabad hinniük. Itt minden a pénzről és a hírnévről szól. Ezért is volt nagyon féltékeny Zaynre. Hiszen ő megtalálta azt a lányt, aki amellett, hogy rajongó és teljesen isteníti, emberileg is szereti.
És nem azért, mert ő a One Direction egyik tagja, és wow... Hanem a lelkét szereti. Az embert, aki. Ez hiányzott Louis életéből annyira nagyon. Hogy végre valaki azért szeresse aki, és ne azért mert egy banda tagja.
A hírnév mindenkit megváltoztat. Ők is megváltoztak...
Ilyenkor reggel, mikor egyedül van, mindig ezeken gondolkozik. A hírnév, a szeretet hiány. Hiába vagy 30milliónál is több rajongójuk. Mégis akkora szeret hiány él benne, hogy az elmondhatatlan.
Blair szakította félbe reggeli gondolatait.
- Jó reggelt Louis! - szívből fakadó mosollyal az arcán köszöntötte. - Hogy aludtál?
- Neked is Blair. Köszönöm jól. Kávét?
- Igen kérek. Köszi.
A köztük lévő csöndet a kávégép apró zaja rontotta csak meg.
- Milyen volt a film?
- Huh nagyon jó, bár nem sokra emlékszem. Igazából végig Zaynt figyeltem. Tudom, hogy most indul az új CD-tek készítése, meg díjátadók, és minden más, így gondoltam kihasználom az alkalmat, és megjegyzem magamnak, minden apró részletét. Bár a nagy bámulásba el is aludtam, és nem tudom, hogy került ránk egy pléd. De Louis. Ilyen csodás estém nekem még nem volt. Neked is köszönöm. - rögtön meg is ölelte, mire a fiú először meglepődött, majd természetesen viszonozta az ölelést.
- Milyen jól összemelegedtetek. - lépte át a konyha küszöbét Harry. - én is kérek kávét.
- Neked már csináltam. - adta kezébe Louis a bögrét.
- Kössz. - az étkező asztalnál foglalt helyet magának és a forró bögre köre szorosan összefonta ujjait. Az őszi hidegben ugyanis lehűlt a ház. A kandallóban lobogó tűzet már a film kezdetekor eloltották, nehogy rájuk égjen a ház. Blair beszaladt egy pokrócért, a két fiút így egyedül hagyva egymással.
- Ez a lány túlságosan szereti Zaynt. Nem lesz jó így senkinek sem. Egyikőjük össze fog törni. A másik lányról nem is beszélve. Szerintem ez nem volt jó ötlet.
- Louis... Nem láttad tegnap este, mennyire boldogok? Mennyire szeretnek minket, és egymást? Inkább példát kéne róluk vennie a "barátnőiteknek", és ugyan így szeretni titeket. - Harry kifakadása még itt nem ért véget és ezt Louis is tudta, ezért hallgatott. - Össze vagy zárva egy olyan lánnyal aki már évek óta nem szeret téged, de te még fele annyira se őt. Elsunyizod az igazi szerelmet, és letagadod. Nem is foglalkozol senkivel már, csak sajnáltatod magad. Örülnöd kéne Zayn szerelmének. Segítened kéne Niallnek, átvészelni ezt az időszakot. Liam mellett állnod, aki beleőrül lassan abba, hogy nem láthatja Sophiát. És legfőképp mellettem állnod, és nem hallgatni a pletykákra. Kit érdekel, mit gondolnak? Kit érdekel, mikor melegeznek le minket? Tudod jól, hogy igazuk van, mikor azt mondják, hogy volt köztünk valami. De már nincs, és ezt is tudod. Akkor meg minek ez a nagy felhajtás? Hát nem érted? Megváltoztál Louis. Ahogy mi is tudom... De te már nem állsz ki mellettünk, és nem vagy részese az életünknek. Nem érzed, hogy ezen változtatnod kéne?
- Először is Harry halkabban, mert a többiek még alszanak. Másodszor pedig, én igen is mellettetek állok, és figyelek rátok. Mindig ott vagyok ha kell. És te nem veszed észre hogy nekem is nehéz? Nehéz nem foglalkozni a pletykákkal, amik azt mondják, hogy meleg vagyok. Nehéz mosolyognom Eleanor mellett, hogy rühelljük egymást. Mindenki boldog, mindenki szeret valakit, csak én szenvedek.
- Tényleg nem érted? Sose értetted. Túl magadnak való vagy. Feladom.
Mielőtt Louis kontrázhatott volna, Blair ugrott eszméletlen aranyos mosollyal az arcán a konyhába, Harryre terítve egy takarót, és már másik ruhában.
- Csak hogy meg ne fázz.
- Köszönöm, aranyos vagy. - hajában nyoma sem volt az előbbi veszekedésnek.
- A többiek is ébredeznek. És kávét is kérnek. Csinálnál nekik Louis?
- Persze...- az ő hangjából sugárzott a sértettség, és ezt Blair észre is vette....
Eközben a nappaliban teljesen más hangulatban telt a reggel első pár perce.
Blair volt ugyebár a második aki felkelt. És mikor Zayn karjai között nyithatta ki a szemét, testét elárasztotta a boldogság. Apró puszit nyomott szerelme orrára, majd nagy nehezen kimászott a kezei közül és a konyhába vette az irányt.
Niall harmadikként ébredt, és ami először szemet szút számára, az a hajában lévő kéz. Még nem nyitotta ki a szemét, inkább visszagondolt a tegnap estére. Újra boldog volt, önfeledten nevetett, és örült annak, hogy van egy lány, aki ennyire oda van érte. Mint minden fiú ő is kiélvezte a helyzetet. Talán ezért is feküdt éppen az ő ölében.
Ez megmagyarázta számára a kezet a fején. Szemét kinyitva igazán aranyos látvány tárult a szeme elé. Egy fejét könyökölve megtartva ülő lány, aki ugyan olyan pózban volt mint este, mikor becsukta a szemeit. Nem akarta elhinni, hogy tényleg képes volt, azért ülve maradni, hogy az ölében aludhasson. Nem tudta elképzelni, mégis hogy vetemülhet valaki arra, hogy csak miatta ülve alszik... felfoghatatlan. A jegyese nem volt képes erre, pedig vele is eljátszotta már nem egyszer. Sőt, még fel is keltette, hogy menjen arrébb, mert nem fér el. Belle pedig? Ennek a szöges ellentéte volt. Igen. Biztos volt benne, hogy még csak most kezdődnek az igazi bonyodalmak. Tudod van az az érzés, amit már az első pillanatban érez az ember, ha találkozik valakivel, aki fontos lesz neki az életben. Niall pontosan ezt érezte. Mocorgott egy kicsit, mire a párnáját helyettesítő lány szemei felpattantak, és óriási mosoly kíséretében lenézett az ölében fekvő emberre.
Pillantásuk találkozott egy másodpercre, mire mindkettőjük szíve hevesebben vert. Majd Belle feleszmélt, és kezét rögtön elkapta Niall fejéről.
- Köszönöm a kényelmes alvóhely biztosítását. Mikor vehető legközelebb igénybe ez a szolgáltatás? - tipikus mosolya most sem volt elhanyagolható. Szemei mellett apró nevető ráncok jelentek meg, vékony ajkai pedig egyre közelebb kerültek füléhez. Belle vörösödött, és nem tudta mit válaszoljon. - Jó, jó. Nem hozlak még jobban zavarba. - azzal felemelte a fejét és ülő helyzetbe helyezte el magát.
- Nem hoztál zavarba. - mentegetőzött. - Csak még hozzá kell szoknom ahhoz, hogy itt vagy, és nem a képernyő mögött. Na meg ahhoz is, hogy nem sikíthatom el magam, mikor meglátlak.
- Egy idő után megszokható. Csak kérlek ne sikíts. Azt annyira nem szeretem.
- De annyiszor elsikítanám magam. Nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni... - őszinte válaszán mindketten elnevették magukat.
- Amikor sikítanod kell, szorítsd meg valaki kezét. Mondjuk az enyémet. Okés? - mélyen a lány szemeibe nézett, és már nyújtotta is a kezét, amit Belle el is fogadott, és teljes erejéből megszorította. Beleadta minden rajongói sikítását, amit vissza kellett tartania tegnap este és ma reggel. Valamiért úgy érezte sokszor fogja még megszorítani a fiú kezét, ha minden legalább fele ennyire halad jól.
Harry eközben már rég felkelt, és a konyhába ment.
Liam pedig a kanapén ült és a telefonját nyomkodta.
"im tired..."
"i m hungry..."
"i wanna sleep"
És ezekhez hasonló tweetek kerültek az oldalára. Ő volt a legaktívabb, és a legközvetlenebb is ötök közül. Valamint a legérettebb is. Bár ez a twitter oldaláról nem derült ki, de így volt. Egy ideig figyelte a Blair és Niall között lévő beszélgetést, végül megunta az örömüket, és telefonozásba kezdett. Lefotózta Zaynt, a beszélgetőket, majd Blairt ahogy jött a konyhából, hogy kérünk e kávét. Ezek közül csak Zayn posztolta ki, hiszen a lányokról, még e menedzser sem tudott. Nem is szabadott tudnia. Azt mondták, öten lesznek ma, egy kis csapat építés sajtó és rajongók nélkül. A rajongókat még így sem tudták kiküszöbölni, de őket nem is akarták volna.
Pár perc múlva már mindenki az étkezőasztalnál ült, egy bögre forró kávéval, és pléddel takarózva. Persze már begyújtottak a kandallóba, de még nem melegedett át a lakás teljesen.
- Hosszú éjszakán vagyunk túl nem de? -érdeklődött Zayn, aki barátnőjével osztozott egy pokrócon és szorosan összebújva itták a kávéjukat.
- De, és nekem nagyon fáj a hátam. - Belle rögtön a hátához is kapott, és szomorú arcot vágva sajnáltatni kezdte magát.
- Nem kellett volna, Niall kedvében járnod, és ülve aludnod. Nem gondolod kisasszony? - Harry már állt is fel, és hátmasszázsba kezdett. Igen. Ő volt az, akinek Belle a legszimpatikusabb volt.
- Nem a kedvében jártam, csak nem akartam felkelteni.
- Én nagyon kényelmesen aludtam. - engedett meg magának egy 100 wattos mosolyt Niall.
- Én is nagyon kényelmesen aludtam. - Blair szanai csak úgy áradtak a nyálasságtól, és ezt mindenki egy "huuu"-val vagy egy féltékeny pillantással díjazta.
- Hát még én. - kontrázott rögtön a szerelmes pár másik fele.
- Oké tényleg van még elég szoba.. Ne itt már.
A reggeli kávé után egy nagyon hosszú búcsúzkodás következett, na meg takarítók. Persze. Ugye nem gondoltad, hogy a fiúk majd ki is takarítanak ennyi munka mellett?
Mindenki megadta a számát a két lánynak, és a lányok is ugyan így tettek. Aztán érkezett 4 kocsi a házhoz.
Egy a lányoknak. Egy Liam-nek, Louis-nak és Zayn-nek, akik egy interjúra mentek. Egy Harrynek, aki stúdiózni ment, és egy Niallnek, aki golfozni indult éppen.
Az elköszönés nagyon nehezükre esett. Főleg Blairt viselte meg az elválás, hiszen ezek után legalább 3 mondom 3 napig nem láthatja a szerelmét, ami a kapcsolatok elején akár 1 évvel is felérhet az érintett személyek számára. Hosszas csókjuk alatt Belle el tudott búcsúzni a másik 4 fiútól.
Liam-mel ölelés közben váltott pár szót.
- Ugye nem fogtok elfelejteni?
- Ne légy butus. Mindenképpen találkozunk még, és bármi van nyugodtan írj, hívj. Azok után, hogy tudod a farkam méretét, már legjobb barátok vagyunk.
Louis két puszival letudta a köszönést. Harry számára már nehezebben ment.
- Majd írj, ha haza értetek, hogy minden rendben van-e. Meg nyugodtan hívj fel, ha nem tudsz aludni nélkülünk, megoldjuk majd valahogy azt is. Aztán mosolyogni kicsi lány.
Belle soha nem gondolta volna, hogy Harry-vel ilyen jól ki fog jönni. Nem hitte, hogy ő ennyire nyílt személyiség. Már csak a beszéde lassúsága miatt sem.
Az ölelések után Belle mindig Niall mellé lépett, és megszorította az alkarját, vagy épp az ujjait. Senki nem értette, mi ez, csak ők ketten, na meg Liam, aki hallgatózott, de ő senkinek nem mondott semmit, csak nagyon édesen mosolygott.
Majd a kézszorításokat egy ölelés váltotta fel, miközben Blair kimászott Zayn szájából, és ő is megkezdte az elköszönést.
Az ölelés sokatmondó volt. És természetesen felejthetetlen. Az ölelés után még egyszer egy kézszorítás következett, ami egészen addig tartott, amíg Blair nem végzett. És azt azért hozzátenném, hogy nem csak Belle szorította Niall kezét....
Mindenki beszállt a neki szánt kocsiba, persze előtte még egy újabb gyors csókot váltott Zayn és Blair. Hát ilyenek ezek a szerelmesek.
Az autók motorja beindult. Egy ideig egymást követve hagyták el a házat, majd lassan, mindenki más irányba kanyarodott. A lányok nem szólaltak meg. Tudták mire gondol a másik. Tudták, hogy életük legszebb estéje és reggele volt ez. Hogy minden egyes percre emlékezni fognak. Egymásra néztek, és tudták, nem szólalhatnak meg. Ha megtörnék a csendet, véget érne. Vagyis már véget ért, de akkor végleg... eltűnne egy kicsi varázs. Amit addig meg akartak tartani, amíg csak lehetett. Szavak hiányában elővették a telefonjukat. Szívük szerint világgá kürtölték volna a nagy hírt, hogy kikkel töltötték az estét, de nem tehették. Semmi képen sem. A fiúk már küldték is nekik az üzeneteket Twitteren.
Blair a következőket olvashatta. Rögtön válaszolt is mindegyikre.
zaynmalik1D
@zaynmalik
"Máris hiányzol. Akármi van, hívj fel, és már repülök. Megmentelek ha baj van. Ne hagyd, hogy bármi elkeserítsen. Imádlak Hercegnőm!"
"Te is nekem. Nagyon. Hívlak ha bármi van, de te is akármikor "zavarhatsz". Ügyesen az interjún, aztán nehogy lebukjunk. Én is imádlak Hercegem!"
liam
@Real_Liam_Payne
"Azért csak óvatosan Zaynnel. Igazi rossz fiú. Ne törd össze a szívét."
"Tudom, hogy rossz fiú. Ez volt az első mondta, mikor találkoztunk. Nem fogom, annál sokkal többet jelent nekem."
Harry Styles.
@Harry_Styles
"Csinálunk még ilyeneket, és még ennél is jobb lesz. Vigyázzatok magatokra. xx"
"Persze hogy csinálunk Csapatjuk neki rendesen. Ti is. xxxxxxx"
Belle is hasonló üzeneteknek örvendezhetett. Ő is persze rögtön válaszolt rájuk.
Harry Styles.
@Harry_Styles
"Menő esténk volt nem? Csak óvatosan, és bármi van hívj. Remélem a hátad már nem fáj. xx"
"Menő volt persze. Csak keveset beszéltünk :( Ne aggódj nem lesz semmi baj. Egy isten megmasszírozta, úgyhogy már nem fáj. xxx"
Louis Tomlinson
@Louis_Tomlinson
"Sajnálom, ha nem voltam elememben. Már rajta vagyok az ügyön. Mondd meg Blairnek is, hogy örülök neki és Zaynnek. x"
"Semmi baj. Mindenkinek vannak rossz napjai. Mi pedig így is ugyan úgy szeretünk téged. Ezt fontos, hogy tudd. Megmondom. xxx"
Niall Horan
@NiallOfficial
"A számomat tudod. És bár az üzenetet olvasva elsikítanád magad, ne tedd. Nincs ott a kezem, de majd ha találkozunk, bepótoljuk, és addig szorongathatod amíg akarod. Holnap este hatkor a házatok előtt leszek. Elmegyünk valahova. Már tudom hol laksz vigyázz! xxxxxx"
"Ne használd ki a helyzetet. Ez így nem ér. Lehet nem is bírlak téged. Miért sikítanék egy ilyen üzenet miatt?"
És a válasz rögtön érkezett is.
"Mert teljesen oda vagy értem. De nem baj. Elnézem neked. Holnap találkozunk. Addig bírd ki nélkülem."
"Nem is vagyok oda érted teljesen. Honnan tudod hol lakok? Te nyomozol utánam? Nem mintha bajom lenne vele... De akkor is. Ki vagy te, hogy ezt megengedd magadnak?"
"A te kedvenced vagyok. Így mindent megengedhetek magamnak."
"Mindent azért nem. Vigyázz én meg tudok rólad mindent. Még azt is mivel zuhanyzol."
"És ezek után azt mondod, hogy nem vagy oda értem teljesen. Hahahah. Lebuktál."
"Feladom nyertél. Te vagy életem szerelme. hahahaha. Nem is. Akkor holnap. Ha késel nem leszünk jóba.xx"
"Nem fogok késni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése