2014. október 24., péntek

I/2

Reggel gyönyörű karikákkal a szeme alatt ébredt a lány, aki az éjjelt Niall Horan miatt sírta át. A szobája ablakát nyitva hagyta éjszakára, hátha kitisztul majd a feje, de ezzel csak azt érte el, hogy lefagytak a végtagjai, és vacogott. Megnézte az ablaka környékén elhelyezett is hőmérőjét és imádkozni kezdett, hogy ne legyen tüdőgyulladása.
Őszi szünet első napja csodálatosan indult számára. Persze remélem érzed a szarkasztikus hanglejtésemet.
Felvett egy bélelt harisnyát egy kötött pulcsival és úgy tervezte a mai napját forró teával tölti az ágyában, miközben elolvas minden cikket, amit tegnap este nem volt képes.
Sikerült is volna mindaz, amit eltervezett, már az ágyéban feküdt és kereste, a legmegbízhatóbb cikket a Niall-ös ügyről, mikor Blair kopogás nélkül rontott be az ajtaján, és nem érdekelte, hogy barátnője ijedtében magára borította a forró teát, minden magyarázkodás nélkül beleugrott az ágyba és egy óriási boldog sóhajjal nyugtázta, hogy Belle belekezdhet a szidásba teljes mértékben készen áll, viszont olyan híre van, amitől leesik az álla.
Persze ezt sikerült is kivennie a sóhajból így nem húzta hosszúra a szidást.
- Blair mégis hogy képzeled azt, hogy berontasz a szobámba? Perse ezzel még nem lenne semmi baj, ha a forró tea nem a mellkasomon landolt volna te komplett idióta. - tudta, semmilyen hatással nincs a barátnőjére az amit mond, még abban sem volt biztos, hogy hallja egyáltalán. - Jól van. Kezdj bele. Minden apró részletet tudni akarok. Köztük azt is, hogy ki a szerencsés fiúcska.
- Hát tudod az úgy történt - Kezdett bele a mesélésbe...- Na az egész szeptember elején kezdődött, amikor apa elvitt egy üzleti vacsorára. Ott ismerkedtünk meg. Kiderült, hogy a szüleink munkatársak, és igen jóban vannak. Egy asztalnál ültünk. Végig beszélgettük az estét, utána számot cseréltünk. Másnap fel is hívott, hogy szeretne velem találkozni, és elmentünk egy gyorsétterembe, majd utána kiültünk a kocsija motorháztetejére és csillagokat néztünk. Azóta többször is találkoztunk. És tegnap elvitt egy étterembe, és elmondta, hogy szeret és minden és uuuuuu, úgy néz ki, hogy most együtt vagyunk. És el sem hiszem, és Úristen. Meghalok annyira boldog vagyok. El sem tudod képzelni. Minden randink olyan volt mintha a Mennyországban jártam volna. És minden érintése olyan számomra mintha tűzbe nyúlnék. Nem tudok vele betelni. Soha nem elég. Életem minden hátralévő pillanatát vele szeretném leélni. És az első csók, még csak tegnap este volt. Addig várt. És tudod, mindig is arról álmodtam, hogy lesz valaki, aki úgy csókol meg, hogy megszűnik körülöttem a világ. Csak ő van és az a nagynak tűnő 1mm távolság. És most, most megtörtént ez, mikor a kapunk előtt álltunk. Úristen Belle. Elmondhatatlanul boldog vagyok.

Újabb boldog mosolyt hallatott és hasrafordult az ágyon, hogy a párnába szorított fejével sikíthasson egyet.
- Blair... Ez mind szép és jó, de még nem mondtad el ki az a fiú. Ismerem egyáltalán? - Isabelle hangja nem volt boldog, de mélyen nagyon örült a barátnője örömének, csak még túlságosan is magában tartotta a tegnap esti "fájdalmait". Alig várta, hogy elmondhassa, de egyszerre csak egy hír.
- Nagyon ki fogsz akadni, hogy eddig miért nem mondtam el. De nem engedte, hogy bárkinek is elmondjam. Hiába könyörögtem, hogy de te más vagy, neked mindenről tudnod kell... Nem hagyta. - hangja megbánást és félelmet sugárzott. Megbánta, hogy nem mondta el, és félt barátnője reagálásától, mikor megtudja, ki is a lovag. - bizonytalan volt. Tudni akarta ki, hiszen nem mindegy, hogy egy ketrecharcost kell megvernie, ha megbántja Balirt, vagy egy költőt.
- Ígérd meg, hogy nem akadsz ki, és nem küldesz el, hanem megérted, hogy én el akartam mondani, de ő nem engedte...
- Ígérem csak mondjad már!!!
- Zayn. Zayn Malik az.

Kínos csönd következett. Úgy 3 percig tartott.
Mind a két lány fejében más-más gondolatok cikáztak.
Kezdjük a betekintést Blair fejével.
Első gondolata az volt, hogy most valamit tuti elszúrt. Csak remélte, hogy Belle nem fog haragudni és megérti, hogy mi is történik. Fél perc múlva már hallotta a saját szívének dobogását, de ne mert megszólalni. Pedig annyi mindent akart még mondani. De nem mert. Tudta, hogy hagyni kell ilyenkor Isabellet, hadd dolgozza fel a hallottakat. Inkább várt, és izgult, minthogy megtörje a csendet.
Na és Isabelle agyában mi játszódott le?
Először elkeseredett és azt gondolta, barátnője nem eléggé bízik meg benne ahhoz, hogy elmondja neki ezt az iszonyatosan nagyon nagy dolgot.
Aztán kiakadt, hogy talán ő rontott el valamit, és miatta nem mondta e, és igazából már mindenki tudja, csak ő nem, mert nem megbízható.
Aztán rájött, hogy ha Niall kérte volna ugyan ezt, akkor talán ő sem mondta volna el. De persze Niall házasodni fog, úgyhogy el is rejtette mélyen a róla szőtt gondolatokat, hiszen megint a sírás kerülgette.

Végül ránézett barátnőjére, és elsírta magát.
Félig Niall miatt, félig pedig örömében, hogy Blair ennyi év után rátalált valakire, aki nem más, mint Zayn Malik. Az egyik leghelyesebb fiú a világon.
Szegény Blair nem tudta, hogy mi történik most, így csak átölelte a síró lányt, és vele együtt sírni kezdett.
Hogy miért?
Azt még én sem tudom.
Arról viszont felvilágosítalak titeket hogy a két lány között egy olyan kötelék alakult ki az évek során, amit kevesen értenek meg. Valahogyan mindig ugyan abban a lelki állapotban voltak. Ez hol jó, hol pedig rossz dolgokba vitte bele őket. De kitartottak egymás mellett, minden megpróbáltatás ellenére.
Ez is talán egy ilyen helyzet volt.
Amit az egyik érzett azt érezte a másik is.
Hiába volt túl Blair egy csodás randevún, érezte, hogy Belle valamiért szomorú, így nem volt 100%os az öröme.
És Belle hiába volt magába roskadva Niall miatt. Tudta, hogy Blair életében egy boldog rész következik. Így nem kímélve magát átadta lelkét a boldogság érzésének.
Osztoztak a dolgokon. Így minden sokkal egyszerűbb volt.
A nap hátralévő része a Zaynről való áradozásokról szólt.
Majd egy életet meghatározó mondat hagyta el Balir száját.



- 2 nap múlva ide jön ő és a banda többi tagja, hogy megismerjenek. Te pedig ott leszel velem, és valóra váltjuk az álmainkat. Niall ugyanis már általam tud rólad, és nagyon várja a megismerkedést.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése